Szabadon

Hasonló írások erről: Tudatosság | 0
Facebooktwittergoogle_plusyoutubeinstagramFacebooktwittergoogle_plusyoutubeinstagram

Gondolatok március 15.-re, egy tavaszi napra, a merülés emlékére, egy őszinte szempárnak…

doragyula_ebredesek_szabadonMa van március tizenötödike… Talán a legnagyobb olyan ünnepünk, ami nem a családhoz, az otthonhoz és közvetlen szeretteinkhez kötődik. Mégis, valahogy sokakban ez az ünnep az, ami a legtöbb érzelmet kiváltja. Vagy hát nem is ez az „ünnep” hanem a tartalma. A benne rejlő erő, élet, hit, akarat, mondanivaló vagy érzésvilág. Kinek mi… Mindenkinek más, de valahogy mindenkit egy kicsit megérint az a szó:

„Szabadság”

Ültem a Duna-parton és néztem a sok, kokárdás embert… Gyalog, bicajjal, kutyával, szerelmesen vagy egyedül. Sütött a nap és mindenki valahogy boldog volt, vagy annak nézett ki kicsit. Mert… Mert nem is tudom… Mert nem kellett dolgoznia, mert nem kellett otthon lennie, mert nem lógott a nyakán a … a “valaki”, akitől megüti a guta. Ez ma a szabadság. Szabadnak lenni valamitől vagy valakitől… Ennyi.

Mindig azt hisszük, hogy már csak „ez”, vagy „az”, amitől meg kell szabadulni, aztán itt a boldogság. Eleink harcai a múlt homályába vesznek és a pár perces emlékezés után sokszor a mi szabadságvágyunk ül a hősi magasztos emlékek helyébe. Velem is ez volt… Ott ültem és azt gondoltam „milyen jó lenne szabadnak lenni”. De hogy is van ez? Élt régen egy bölcs, aki azt mondta, hogy minden boldogtalanság, fájdalom, „rossz érzés” három dologra vezethető vissza. Szeretnénk valamit, amink nincs, szeretnénk megszabadulni valamitől, ami van, és nem tudjuk, mi a francot is szeretnénk… (Ő a francot valahogy másként fogalmazta, de nekem ez jutott eszembe…) Hát sajnos, ez úgy néz ki nagyon is igaz…

Szabadság… Megszabadulni valamitől… Neked mekkora listád van a „szeretnék megszabadulnik-ből”. Nekem hatalmas… És akkor még ott van a „de jó lenne” lista… Na, ez sem egy két oldalas dolog ugye… Arról nem is beszélek, amit „nem tudok eldönteni”.

„Mindenkinek megvannak a maga démonai…” Biztosan hallottad már ezt. Hát igen. Jó kis közhely… De ennek ellenére tényleg nekem is, neked is ott a saját poklod, félelmeid hada, rettegett dolgaink, elérhetetlen vágyaink, kínzó önmarcangolásaink. Neked a sajátod, nekem is a sajátom és mindenkinek más és más. Nincs két egyforma. Tán azért, mert belőled és belőlem fakad. Mi pedig nem vagyunk egyformák – gondoljuk.

Néztem az embereket – ott a parton – és próbáltam kitalálni, ki mitől akar szabad lenni. A párjától, az egyedül léttől, a cég terhétől, a munkanélküliségtől, a hülye gyerekétől, az üres gyerekszobától, a hazugságoktól, az információktól, a csalásoktól, a megcsalatásoktól, a bántásoktól vagy a megbántottságtól? Néztem és közben egy különleges emberrel beszélgettünk a saját dolgainkról. Miért alakulhat úgy az élet, hogy majdnem mindig legyen valami nyomor az emberi lélekben…? Vágyak, lelkiismeret furdalások, félelmek, fájdalmak. És láttam a szemében a kérdést, a kételyt. Azt, hogy Ő nem szabad és lehet, hogy soha nem is lesz az…

Az értelmesebb pillanataiban az ember felismeri, hogy az egész anyagi világ egy álom. Nem létezik. Nem úgy, hogy ha fejbe dobnak egy téglával, az nem történt meg – ezt csak a hülyék forgatják ki így – hanem, hogy a dolgok ma vannak, aztán nincsenek. Jönnek és mennek sorban egymás után. Amibe öt éve majdnem megőrültél, azt ma „életed egyik nagy kalandjaként” meséled büszkén a visszafojtott lélegzettel hallgató közönség előtt. Sőt! Még itt-ott egy viccet is belecsempészel, hogy kiemeld „te aztán, nagyon…”. Megtanulsz még előnyt is kovácsolni belőle.  Szóval vannak „ezek a dolgok” és akkor bele is őrülsz, de aztán vagy mennek, vagy ha megengeded nekik, elvisznek téged is. De a lényeg, hogy nem voltak, aztán voltak, most meg megint nincsenek, vagy majd nem lesznek. Ezzel néha így meg is lehet békülni. Néha…

Aztán ott vannak még az érzelmeid, a gondolataid és a kérdéseid. Ülök a parton és nézem a nőket, akiket a tavasz ismét kibontott, mint rügyeket a meleg szél. Olyan jó lenne beleszagolni a hajukba… Csak úgy… Vagy megölelni őket és mondani nekik valami szépet, hogy jól érezzék magukat. Voltál már így? Érted mire gondolok? Hát persze… Mindenki volt így. Vagy ha nem voltál, majd leszel, ne izgulj! Na, szóval, akkor ezt, hogy mondanád meg a párodnak…? Vagy mit tennél? Mi a helyes? Akkor most hazudsz, mert nem mondod meg vagy szemét leszel, mert elmondod? Még akkor is, ha ez tényleg csak egy könnyű tavaszi gondolat valamit magadra rántasz. Valami nem lesz jó, mert érzed, ahogy gúzsba kötnek néha a helyzetek. Ha nem ez a hülye példa, akkor ezer más…

Hány kimondatlan szó, érzés és sóhaj van a lelkedben, amitől szabadulnál? Hány kimondott szó, érzés és sóhaj volt, melyet kimondtál, és amelytől más összetört lelke szabadulna? És mennyi van, amivel fogalmad sincs, mit kezdj?

Egész életemben szabad akartam lenni. Mindig arra vágytam, hogy szabad legyek és mindent megtehessek. Aztán lassan rájöttem, hogy bármit teszek az csak állandóan új és új dolgokat hoz létre, melyek aztán ugyan úgy útját állják a szabadságomnak. Soha nem sikerült szabadnak lennem. Igazából soha…

Felhagytam mindennel és Búvár lettem. Felrúgtam minden konvenciót. Ott akartam állni egy hajón, dacolva a mindenséggel. Belélegezni az ÉLETET, megérinteni mindent, ami szép, megízlelni mindent, ami édes… De nem lehet.

Itt fenn minden, de minden olyan múlékony, tűnendő és gyötrő. Ha jön elvész, ha nem jön, akkor örökké kínozni fog…

Odalenn néha megadatott, hogy minderről elfeledkezzem. A súlytalanság, a lebegés, a cél nélküli létezés, a lassuló lélegzet hangja, a semmiben történő hihetetlenül koncentrált, borotva éles jelenlét néha mutatott valamit abból, hogy milyen szabadnak lenni. Milyen, ha az ember „boldog és félelmeitől szabad”. Nem azért, mert akkor kapott valamit, mert látott egy jópofa halat. Neeeem… Azért, mert szabad volt attól, amitől idefenn nem lehetett. Mert fenn maradtak a démonok – az élet vérszívó kételyei és emésztő vágyai. Akkor csak én voltam. Egyedül és üresen. De ez valami olyan üresség, amelybe belefért az egész univerzum. Jó volt… Néha… Néha, ha megadatott. Aztán, mint minden, elmúlt ez is, mert a nyomásmérő nem ismeri a végtelen univerzum csodáját, csak a törvényeit. Lassan elfogyott a levegő…

Nem tudom, hogyan lehetsz SZABAD… Talán sehogy… Talán örök életedben arra vagy ítélve, hogy ne merj megtenni dolgokat, vagy ha megteszed, viseld következményeit. Ne merj szeretni és száradj el lélekben egyedül, vagy szeress és pusztíts el mindent. Ne merj szólni és légy hazug örökké, vagy mondd ki amit gondolsz és légy ellenség életed végéig. Ne merj álmodni és sötétben teljenek éjeid, vagy álmodj egy világot és pusztulj el álmaiddal együtt, ha azok nem sikerülnek.

Nem tudom, mit mondj, ha látsz egy „tavaszi nőt” a parton, akinek csak úgy beleszagolnál a hajába. Nem tudom, mit mondj a szerelmednek, a barátodnak, az életed párjának, a főnöködnek, a barátodnak, az ellenségednek, anyádnak, apádnak… Csak azt tudom, hogy érdemes harcolni azért, hogy szabad légy.

Szabad önmagadtól… Mert senki nem korlátoz semmiben, ha így hiszed. Csak hidd el, hogy meg tudod csinálni és próbáld. Vagy legalább akard. Légy együtt érző, de szabad. Bármit teszel, az valakinek rossz, az valakinek fáj. Ez alól nincs kivétel. Légy bármilyen jó is, valaki neheztel majd rád. Vagy, ha senki, akkor te akarsz majd megölni mindenkit, mert nem bírsz már tovább megfelelni mindenkinek. Senkit nem tudsz megszabadítani semmitől. Legfőképpen nem magától. Talán adhatsz neki valamit abból, amitől kihajt benne is a szabadság vágya és azzá válik. Többet nem tehetsz. Így talán más is szabad lesz és megengedheti magának, hogy ne nehezteljen rád és így lassan eljöhet a szabadság.

Szabadság, mely BELÜLRŐL fakad és mindenkinek elhozza azt, hogy úgy érezze, az egész univerzum az övé…

Legyen mindenki boldog és félelmeitől SZABAD!

 

Dora Gyula

Köszönöm, hogy erre jártál…!
_/\_

 

Ha szeretnél az ismerőseid között tudni, akkor nyugodtan jelölj be. Megtisztelsz.

Ha tetszett amit írtam, hálás lennék, ha egy kattintással jeleznéd ezt nekem a LIKE gombon. Nekem ez sokat jelent…

Ha az Ébredések facebook oldalán csatlakozol hozzánk, olyan írásokkal is kapcsolatba kerülhetsz, melyeket itt nem teszek közzé.

 

Ha szeretnéd, hogy elküldjem neked a következő írásaimat, vagy értesülj a programokról, kérlek kattints a gombra. Nyugodj meg! Adataidat senki más nem látja vagy kapja meg és egyetlen kattintással bármikor leiratkozhatsz.

 

Olvasnék még tőled

 

Facebooktwittergoogle_plusmailFacebooktwittergoogle_plusmail

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.