Bárányfelhők útja

Hasonló írások erről: Tudatosság | 0
Facebooktwittergoogle_plusyoutubeinstagramFacebooktwittergoogle_plusyoutubeinstagram

doragyula_baranyfelhok_utjanKeresed a csendet… Valamit, ami belül egyensúlyt tart őrvény és szárnyalás között. Vigyázod azt a lebegést, amit odalenn megtanultál a tenger mélyén. Ezer és ezer merülésen át tanultam, hogy ha elmozdulsz bármerre, leránt a mély vagy elszállsz a semmibe. Ülsz, figyeled légzésed, mint mikor merülsz, érzed a tested minden izmát, érzed, ahogy a tartásod betölti a teret. Érzel minden sejteddel, hogy jelen legyél. Hívod a csendet, készíted a helyét odabenn, de nem megy. Nem az a baj, hogy a gondolatok jönnek és mennek, te pedig hagyod őket. Azokkal eljátszik az ember. Az életben nem megy. Mindig betör valami abba a csendbe, amit nagy nehezen üvegbúrába csaltál és vigyáztál. Mindig van valami, ami óriás karjával duzzaszt árt, pörget szelet és szakít vitorlát, mint áradó folyó mi megállíthatatlan. Egyetlen szó hallatán évek munkája megy tönkre másodpercek alatt. Elborít a harag, az indulat, a félelem, a szomorúság, a gyász vagy kinek mi éppen a démona. Évekig észre sem veszed, de abból a leheletfinom egyensúlyból egy pillanat alatt szakad ki a lelked és nincs megállás, mert már ránt is lefelé a mélység. Abban a pillanatban elfelejtesz mindent, amit tanultál, olvastál, gyakoroltál. Már nem vagy befogadó, már nem vagy elfogadó, már nem vagy kenetteljes, sem szent, mint amilyennek hinni szeretnéd magad. Hiába mondták neked a hétvégi spirituális tanfolyam megvilágosodás kettő fejezetének befizetésekor, hogy így lesz. Mehetsz a fenébe vele…

Hetek, napok, míg felocsúdsz és észreveszed, hogy megint nem te uralod az elméd, hanem az téged, hogy megint nyertek drónok ellened. Évek, évtizedek telnek el úgy, hogy azt hiszed, igazad van, hogy jobban tudod, és bele mégy dolgokba, amikbe nem érdemes és mégsem lesz jobb semmi, csak a saját lelked vitorlái lesznek egyre rongyosabbak. Szakadtan lógnak, már foltozni sincs erőd őket, a kötelek beleégtek a tenyeredbe és csak sodródsz a mindennapok hányódásain tehetetlenül és azt kezded hinni, hogy ennyi csak az élet.

Hát… Tulajdonképpen igazad van… Ennyi az élet. Bármit teszel, a világ nem fog megváltozni. Olyan marad mindenki amilyen volt. Olyan marad minden amilyenné megszülte az idő és ez a világ. Olyan, amilyenné mi együtt megálmodtuk és megszültük. Ezen semmi, de semmi nem változtat. A kés mindig hasít, ha vág, a fegyver zaja mindig az agyadig szakítja a dobhártyádat, a félelem mérge mindig hidegre fagyasztja tested izmait, hogy moccanni sem bírsz és a hiány mindig átjárja a mellkasod, beszivárog a húson át és szétmarja a szíved. Nincs menekvés. Ha az egyensúlyt keresed véged. Azt hittem, hogy létezik, hogy meg lehet tartani, de nem. Kárhozat az élet. Azt hiszem, hogy odalenn a mélység világa sokat tanított nekem. Sok dolgot értettem meg magamról, másról, a mindenségről, a figyelemről, a félelemről, a meditációról, de az egyensúly nem sikerült. A lebegés annyira törékeny valami, hogy nem tudtam megtartani idefenn sohasem…

Vége a merülésnek. Nézem palackot a földön, ahogy ráragadt a fekete homok és a nap fénye itt-ott csillámként játszik rajta. Estére jár. Az ég egy rövid időre mélykékké válik, mielőtt az éjbe fordul. Kék óra kék perc, mondják a fotósok. Ilyenkor mindennek annyira hangsúlyos színe lesz. A nap fénye megtörik az égen és a vörös, a narancs és az arany legmélyebb színeiben pompázó palásttal indul átúszni az óceánt. A felhők ilyenkor még fehérebbek, rajzuk, vonalaik, alakjuk még élesebb és még tisztább, mint bármikor. Hihetetlen fehérek. Ilyenkor annyira valóságosak, hogy önkéntelenül is beléjük felejti az eszméletét az ember.

… és csak úsznak és úsznak… Róják útjukat a végtelen égen a nappal tüzében és az éj sötétjében. Nem érinti őket a külvilág. Forma, akarat és ellenállás nélküli lényük mindenek felett áll. Csak léteznek odafenn és szemlélik a lenti káoszt vagy varázslatot, függően attól, hogy mit hoz eléjük a teremtés mozivászna. Látják, hogy minden csak egy tánc. Hogy minden csak egy önző akarat, mely egy ego-ból szakad fel, mely hiszi fontosságát, igazát, mely megkülönböztet, mely ítél, mely azt hiszi ő egy önálló, különálló lény, pedig fentről látszik, hogy csak egy pixel-je a nagy kivetítőnek, melyben milliárdnyi kicsi kis ütközés az, mely meghatározza őt. Senki sem önmaga, csak álmában hiszi azt.

Bárányfelhő szeretnék lenni… Menni égi utak járatlan tájain, szakadva, egyesülve, ölelve, könnyezve a táj felett anélkül, hogy beleragadnék a múlt kabátjának koszos zsebébe vagy, hogy félném a Csomolungmát, mely előttem tornyosul. Csak hagyni, hogy meglovagoljam a szelek szárnyát, legyenek azok viharok, villámmal szaggatott orkánok vagy lágy szellők a tavaszi égen. Szeretnék felhő lenni, ami átúszik, átfolyik egyik pillanatból a másikba, egyik létből a másikba, aki csak néz és gyönyörködik abban a csodában, ami az egyszeri és megismételhetetlen létezés.

Becsukom a szemem és elképzelem, milyen lehet felhőnek lenni, ami szétnyílva megkerül, ami átölel, betakar, lebeg és simogat. Formája, alakja olyan, amilyen a világ, de nem azért, hogy védekezzen, hogy támadjon, hogy kifejtsen valamilyen hatást, hanem csak azért, mert ez a természete. Egy felhőharcos, aki érinthetetlen, aki sebezhetetlen, aki legyőzhetetlen, de aki nem árt senkinek, mert legyőzhetetlen örök ereje abból adódik, hogy átlebeg téren és időn, harcon és fájdalmon.

Sok út van a világban, mely érinthetetlenné és sebezhetetlenné tesz. Talán ez egyik a bárányfelhők útja. A bárányfelhőé, aki mindig tudatában van létezése alakjának, de nem azonosul vele. Mindig olyan alakot vesz fel, ami a legtermészetesebb, de nem erőből. Ha kell, akkor egy kis foszlány a szélben, melyről a kislányok azt hiszik, hogy el lehet kapni kis kezükkel és össze lehet szimatolni őket. Hol esőfelhő, ki siratja Mexikót, hol kalózhajó árbocát roppantó orkán, ki villámló karddal jár. Mindig az, aminek lennie kell, de lényegét nem veszti el soha. Lényegét, mely csak annyi, hogy átsuhan pillanatról pillanatra nem hordozva magában a múltat és nem félve a jövőt.

Sohasem értettem, hogy a Zen mesterei hogyan lehettek haragosak, miként élhették meg, ha tanítványukat ütlegelték vagy kiabáltak velük. Hogyan lehet az, hogy sírtak, vagy dühösek voltak? Egy megvilágosodott hogyan lehet dühös és miért sír?

Figyelem, hogy milyen ez. Honnan jön a düh, a harag, a fájdalom és a félelem. Belőlem jöhet csak. Nincs ilyen forrás, nem tenyésznek ezek a lények sem erdőben, sem a tengerek mélyén. Csak bennem lehet a fészkük. Egy felhőben nem lehetnek ilyen lények. Egy mesterben nem lehetnek ilyen lények.

Talán érteni már értem őket. A bárányfelhő utjait járó mestereket, akik nem hordoztak magukban semmit csak a jelent. Békében elmerült lélekkel csodálták a virág kipattanó rügyeit és a harcban szikrát vető véres kardon megcsillanó napfényt. Legyőzhetetlenek és halhatatlanok voltak, mert nem harcoltak és nem azonosultak. Tették, ami a természetes és átlebegtek egyik pillanatból a másikba.

Nincs olyan egyensúly, mely kimozdíthatatlan, mely mindig ugyan abban a mélységben pihen. Azt hiszem itt a földön nincs ilyen. Persze lehet, hogy csak én nem ismerem. De azt hiszem, hogy van út föld és ég között, melyben minden megpihen, melyen könnyű léptű lehetsz, mert az út te magad leszel. Te magad, igazi önmagad és odafönn járhatsz majd a magas égen a bárányfelhők úttalan útjain a mindenség felett, hol mindig süt a nap és veled táncolnak majd az angyalok.

És tényleg a legnagyobb félelmeid mutatják utad, ha szembe mersz nézni velük…

Hát legyen…

Kicsit még félek, de indulok, ha léptem tétova is…

Ha gondolod, jöjj velem…

 

Dora Gyula

Köszönöm, hogy erre jártál…!
_/\_

 

Ha szeretnél az ismerőseid között tudni, akkor nyugodtan jelölj be. Megtisztelsz.

Ha tetszett amit írtam, hálás lennék, ha egy kattintással jeleznéd ezt nekem a LIKE gombon. Nekem ez sokat jelent…

Ha az Ébredések facebook oldalán csatlakozol hozzánk, olyan írásokkal is kapcsolatba kerülhetsz, melyeket itt nem teszek közzé.

 

Ha szeretnéd, hogy elküldjem neked a következő írásaimat, vagy értesülj a programokról, kérlek kattints a gombra. Nyugodj meg! Adataidat senki más nem látja vagy kapja meg és egyetlen kattintással bármikor leiratkozhatsz.

 

Olvasnék még tőled

 

 

Facebooktwittergoogle_plusmailFacebooktwittergoogle_plusmail

Fontos nekünk a véleményed, írd meg bátran!