A Nap útja

Hasonló írások erről: Tudatosság | 0
Facebooktwittergoogle_plusyoutubeinstagramFacebooktwittergoogle_plusyoutubeinstagram

Meg nem született fiamnak, tán az unokámnak és a holnap kelő Napjainak…

… és egyszer majd a lányaimnak, hogy ne fájjon annyira, ha éget…

doragyula_ebredesek_a_nap_utjaCsend van. Csak a hullámok alig hallható érintése fut végig a hajó oldalán, mint a női kéz a férfi arcán, ha ébreszti az alvó kedvesét. Fekszem a fedélzet párától nyirkos matracán. Lassan, azok a nők, akik álmaim táncában lebegtek még az előbb beleolvadnak az ébredés neszeibe és fényeibe és elillannak, mint a harmat a kelő Nap fényében.

Furcsa dolog a napkelte a tengeren. Nem olyan, mint a szobádban, ahol csak redőny résein érkezik meg apró sugarai által, vagy ha ablakodon besütve lassan megvilágítja a tárgyakat és egyre jobban láthatóvá teszi a formákat. A tengeren más. Valahogy már napkelte előtt betölti a végtelen teret és hírnökeivel üzeni: „Érkezem!”. A végtelen fekete sötétség lassan kékbe fordul. Elválik ég és föld és megszületik a forma a kiáradás által…

… megszületik Ő és azonnal betölti a mérhetetlen mindenséget.

Igen… ilyen a napkelte… ilyen, mikor egy új Nap születik.

Mennyire más fény ez, mint a Holdé. A Hold fénye lágy, még ha magasan jár is az égen, míg a kelő napé az első perctől keményebb, erősebb, határozottabb. Erő kell, hogy belenézz és ez így is marad bármikor is nézz reá.

A Nap, Nap marad mindig, míg csak fénye él. Életének nincsenek szakaszi úgy, mint a Holdnak. Célja és rendeltetése mindig ugyan az marad, csak ereje és tapasztalata tesz különbséget abban, hogy kiáradása miként fog hatni arra, amivel kapcsolatba kerül, amire rávetül. Ami változik benne, az csupán az, ahogyan tettei megnyilvánulnak és nem a minősége vagy lényege. Épp ezért nehéz leírni ezt az utat, mert az út végtelen lépések sora mely egy hatalmas ívben köti össze a születését és a halálát. Percre perc és bár lényege változatlan, mégis észrevétlen változik mindaz, amit és ahogyan a Nap tesz a világban.

Észrevetted már, hogy ha a Napról beszélsz, a Nap mindig ugyan úgy van nevezve az írásokban? Csak azt nevezzük meg, ahol ő tart. Csak az számít, hogy hol járja éppen égi útját, mert attól függ ki ő és mire lehet számítani részéről.

Van napkelte, reggel, délelőtt és dél. Van délután, este és napnyugta, de a Nap maga mindig az ami. A Nap a pillanatban megjelenő idő. A Nap az erő változásának, születésének, útjának és halálának története.

A Hold egész más. A Holdnak arcai vannak. Van újhold, félhold, telihold, de sohasem beszélt még senki arról, hogy a Hold mennyire jár magasan az égen, vagy milyen a holdnyugta. A Hold arcai egy másik időt mutatnak meg a szemlélődőnek, aki keresi a végtelen idő történetét. A Hold a végtelen idő hullámzásának formája és megtestesülése.

A Napnak útja van, a Holdnak arcai… Amióta a világ világ, így van ez… és remélem így is marad.

Hajnal van…

Lassan kel a nap és belefeledkezve a semmi csendjébe várom, hogy megszülessen. Láttál már a tenger mélyéből felkelő napot? Igazán ő nem is kel. Igazából felszakad a mélyből és tör felfelé. Ilyenkor még nézheted kicsit, ahogy emelkedik és gyűjti erejét, de ahogy elhagyja a horizontot, egyre kevésbé állható a tekintete és hamarosan eljön a pillanat, amikor meg kell hajtanod előtte fejedet. Kel a Nap, de kicsiny fényében már gyűlik az erő és szórja sugarait. Sugarai még erőtlenül, de megállíthatatlanul behatolnak a réseken, bekukucskálnak mindenhová. Minden érdekli őt.

Nézem a tengert, ahogy az első sugarak játszanak a vízen… Lassan ébresztik az alvó szelet, ami végigfutva a tenger felett azt suttogja megérkezett és a tenger életre kel. Sima felszíne millió kicsiny tükörré válva öntudatlan játékra kel a Nappal. Ilyenkor olyan, mintha kacagna a fény… Mint egy kisbaba hangja, ha reggel meglátja az édesanyját, aki fölé hajol és köszönti őt.

Itt van, megérkezett és elkezd körötte forogni a világ…

Kicsit később, reggel, már nevetve játszik a fény. Mintha ha egy kisfiú próbálna szaladni, mikor meglát egy kiscicát a kertben, vagy galambot a parkban és meg akarja fogni, hogy boldog legyen a tapasztalás által. Számára játszótér az egész világ, ami csak az ő kedvéért teremtetett. Belekukucskál a pocsolyákba, átbújik a réseken, hogy beleshessen a padlásra. Becsavarogja a közeli játszótér minden zugát, később pedig az utcákat, tereket és rejtett helyeket. Még talál itt-ott félhomályt és elvarázsolják még a mesék, mikor beleolvad kalandjai közben egy-egy történetbe, ami a fejében születik. Tanulja, tapasztalja a világot és próbálja erejét, bár még azt sem tudja, hogy ereje, vagy akár ő maga létezik. Hajtja valami, ami azt mondja neki, arra készteti „Ismerd meg a világot!”

És lassan délelőtt lesz…

A tárgyak és a létező dolgok lassan elnyerik formájukat, színűket, megszületik az értelmük, hasznossá vagy feleslegessé, jóvá vagy rosszá válnak. A sugarai behatolnak mindenhová, mintha ő maga is meg akarná ismerni a dolgokat. Mintha ő maga is tanulná a világot, a világ valós arcait és történéseit. Kutat, keres és bejut mindenhová, ahová csak akar mindegy, hogy szabadna-e, vagy sem. Nem hagy helyet az ismeretlen dolgoknak. Nem fogad el semmit, ami nem a látható világból származik. Minden az számára, aminek kinéz. Nincs más mostantól, csak a fény… A fény, ami próbálja önmagát. Keresi azt, hogy mit bír el az az erő, amivel rendelkezik. Felszárítja az esőcseppeket csak azért, hogy megnézze képes-e rá és erejével lassan elkezdi feltölteni a világot. Valahol itt kezd azzá válni, amire rendeltetett és ezt tudták a régiek, akik irányt adtak ennek a születő erőnek, hogy később visszatekintve tisztában lehessen azzal, hogy mindennel elbír, ami ellenáll neki. Spártában ez volt az agove (agogi) ideje, mikor a gyermekből férfi válhatott. Ekkor ültették lóra a fiúkat és tanították nekik a kard útját keleten. Ekkortól kellett leküzdenie kételyeit, félelmeit és állni a sarat. Ez volt az a szakasza az útnak, ahol először valakivé válnia kellett. Ezek voltak azok az évek, ami után a törzs, a közösség befogadta és leülhetett a férfiak közé a tűz körül. Az volt az, amikor felébresztették az erőt őseink.

… és ekkor megszületik a harcos…

Tán ez az, ami ma elveszett a világunkból a bölcs tanítókkal és a harcosok tanácsával együtt. Ma, az ébredő erő céltalanba fordulva nihillé válik sokszor és később sem lehet építeni rá semmit, ami aztán lehetővé tenné, hogy valakiből az legyen, amire rendeltetett. Valaki, aki tudja, hogy hogyan fordítsa erejét arra, hogy védelmezze a világot, ami reá bízatott. Délelőtt kellenek a próbák. Az igazi férfipróbák, mert csak ezek által születhet meg az, amit Férfinek hívunk. Nem. Nem az oktalan és céltalan próbák, melyet ma az utcákon láthatsz. Nem a fékeveszett motorozás, az alkohol vagy a drog kiállásának próbái. Bölcsen emelt falak kellenek, melyekhez tudatosan elvezetve az ifjakat személyes példákkal és tanítással irányítva őket segít, hogy megmászhassák ezeket a falakat. Kellenek azok a helyek, ahol az erő, ősz mesterek kezében korbács helyett gyeplővé válik és a zabolátlan csikóból harci mént képesek adni a világnak. Kellenek ezek a helyek, mert ez az egyetlen út, hogy fiatal férfinek az erő mellett eszméket, értékeket és erkölcsöt adhatunk útravalónak. Kellenek ezek a helyek, mert ilyenkor csak az erő az, amit tisztelni tud. Ha bölcs erővel találkozik, aki képes úgy korlátozni őt, hogy segíti is, azt tisztelni fogja, ha csak az állat ereje költözik belé, feléget és tönkretesz mindent, amivel találkozik.

Az a férfi, aki tudja a helyét és célját a világban és erejét képes lesz erejét jó irányba fordítani, támasza lesz a világ oszlopainak és védelmezője asszonyának, családjának és közösségének. Aki nem, az pusztulást hoz mindenre…

Az anyák persze rettegve élik napjaikat. De mi lesz vele? Megsérül, baja lesz, belehal! Meg, lesz neki… De csak ennek az útszakasznak a leküzdésével érhet el oda, ahová jutnia kell. Anyák! Engednetek kell, hogy megtanulja, hogy minek mi az ára, minek mi a következménye. Itt az erő születik, akár akarjátok, akár nem. A kérdés csak az, mi lesz belőle. Az lesz belőle, amivé teszi az a hely, ahol az erőt tanulja…

Valahol itt veszik el a legtöbb srác, és lesz belőle az, akitől menekülnek a nők pár év múlva. Vagy azok, akik semmire sem lesznek jók egy kapcsolatban, mert ha most nem tanulják meg legyőzni a világot, akkor magukat sem fogják tudni uralni, ha kell… Születnek puhány, kényelmes, és gyáva hímek, akik csak arra jók, hogy óvatosan manipulálva a világot épp arra sodródjanak, ami NEKIK a legkényelmesebb és legbiztonságosabb. Ilyen férfiakat akartok adni a világnak…?

Közben az idő kereke lassan lép a másodpercek létráján és a Nap egyre magasabbra hág és a világ fölé emelkedik.

És lassan dél lesz…

Ilyenkorra már minden olyan valóságossá és foghatóvá válik. Megszűnik a sötétség, és megszűnnek a sejtelmek, az érzetek és az érzések. Minden az lesz, aminek látszik és a világ objektívvé válik a Nap fény által. Már nem csak meg akarja ismerni a dolgokat, nem csak rávetül, de mindenbe bele is költözik, mindent át is hat ez a sugár. Már nem csak a réseken hatol be, de átjárja magát az anyag szerkezetét és megpróbálja megváltoztatni azt. Figyelme, ereje egyre erősebb, és amire rávetül, arra hatással is van, bármi legyen is az ár. Melegíti a földeket, és öntudatlanul üzeni a bennük rejlő magoknak, hogy hamarosan ébredni kell. A szél felélénkül a meleg földek felett és elindul, hogy megelevenedhessenek a tenger igazi, nagy hullámai. A fagyott dolgok ismét mozdulni tudnak és a világ lassan, de változik általa. A Nap elkezdi mozgatni a mindenséget.

… és ekkor megszületik az uralkodó, aki ég és föld ura…

Ereje hegyeket mozgat és elkezdi olyanná formálni a világot, amilyenné ő szeretné. Nem érdekli semmi és senki. Teszi, amit tenni akar válogatás nélkül. Melege táplálja a hasznos és hasztalan dolgokat. Ha mosolyog, egyformán élteti a gyomot és a búzát. Ha éget, nem tesz különbséget abban, hogy melyiket égesse el. Azt hiszi, hogy ő jól van úgy, ahogy van, és a világnak alkalmazkodnia kell hozzá. Hogy mikor mosolyog, és mikor éget…? Függ attól, hogy az erő mely oldala költözött belé. A tanult, csiszolt építő és védelmező, vagy az önző vak és nyers erő, esetleg semmi és megmaradt gyávának, aki csak önmagáért él.

A Nap délben lenéz odafentről és látja, övé az egész világ. Egyszerűen nem is érti, hogy másé is lehetne, hiszen körbenézve ő jár a legmagasabban az égen. Mindent be akar borítani, de önmagáról fogalma sincs. Ő az, aki abszolút kint éli meg az élet minden mozzanatát és történését. Ő maga a birtoklás, ő a ható erő maga. És bármi, ami elé áll, azzal meg kell küzdenie. Egyszerűen nem teheti, hogy csak úgy szótlanul hagyja, ha elé állnak és elnyomják őt. Nem. Nem azért mert gonosz, vagy egoista. Ő egyszerűen csak a Nap maga. Ő az uralkodó… Csak nézd meg a felhőt. Néha megpróbálja eltakarni a Napot és vagy elpárolog, vagy vihar lesz belőle. Nézd meg a Holdat. Ha nappal látod együtt őket a kék égbolton, a Hold alakja ugyan olyan csodás, mint éjjel, de fénye hátrébb lép. Ő nem áll a nap elé, nem harcol vele. De, de! Van Napfogyatkozás, mikor a Hold legyőzi a napot! – mondhatnád és igazad van. Van ilyen… De nézd csak meg, hogy van ez…! Néha. Nagyon, nagyon ritkán megmutatkozik, hogy a Hold is képes legyőzni a Napot, de mindig csak egy rövid pillanat. A Hold jön, megmutatja hatalmas női erejét, hogy a Nap ne feledhesse el, kivel is van dolga és mindig emlékeztesse őt a tiszteletre, aztán megy tovább és elfoglalja méltó helyét az ég teljességében. Nem harcol órákig, mint a felhők. Jön, érzelmei eltüntetnek minden fényt az égről, mint egy félelmetes fúria, aki átsöpör a világon megállíthatatlanul, majd megnyugodva és helyén tudva létezésének erejét engedi tovább a fény urát, hogy trónjáról irányítsa a világot, kivéve őt.

Igen… A Nap néha éget, és néha helyre kell tenni erejét, de ez az erő az, ami táplál. Sugarai biztonságot adnak mindennek, ami növekedni akar. Fény élteti a növényeket, melegíti a földet és ebben a biztonságos világban minden lény – éljen bárhol – nem kell féljen attól, hogy megdermeszti a létét a fagy. Igen… Néha túl sok, néha éget, néha zabolátlan, erőszakos és fullasztó az idő, de neki nem megy másként. Ő a nap, ő a kiáradás, ő a teremtő. Nem tehetsz mást, csak hogy árnyékot keresel…

A Nap ilyenkor olyan, mint a harcos, aki mindig azt kémleli, mi van a táboron kívül. Mi az, ami veszélyt jelent, mi az, amivel meg kell küzdeni, mi az, amit meg lehet szerezni. Ő odafent mikor dél környékén jár az idő, azt hiszi, hogy ő felel mindenért és mindenkiért, akit rábízott az ég.

Ez a létezés nem szándék szerinti, ahogy a Hold sem szándéka szerint váltja alakját és lesz lányból asszony. Vannak törvények, melyek szerint fordul a világ kereke, ami szerint kibomlik a rügy, és ami szerint a férfi élni kénytelen. Ha leejtesz egy követ, tudod, hogy lefelé esik. Ha elültetsz gondosan egy búzaszemet, abból búza lesz. Ha megszületik egy fiú és jó kezekben nevelkedik, abból férfi lesz, aki ezen az úton folytatja azoknak a lépteit, akik ezer és ezer éve vérükkel és verejtékükkel járultak hozzá családjuk életben maradásához.

Ők a lándzsa hordozói…

Ma már a legtöbben nem ismerjük fel azt, mi is mozgatja napjainkat. A szerepek összemosódtak, egyre nehezebb megélni azt, amit férfinek neveztek valaha. Ülünk az irodában – mint a nők – az élelmet bárki meg tudja szerezni, mert sem kapálni, sem vadászni nem kell és mechanikus életünk legtöbb helyén felcserélhetőek és egyenértékűek vagyunk a nőkkel. De az a valami, ami odabenn adja a létezésünk lényegét kifelé figyel és van valami, ami mindennél érdekesebb nekünk.

A Nap egy életen át figyeli a Holdat. Figyeli, mert nélküle nem teljes a világ kék kupolája. Nélküle nincs meg az egység, az egyensúly, a világ rendje, de fejet nem hajt neki. Fejet nem hajt, de hajlandó érte megtenni bármit. Hajlandó letérdelni, ha ő akar, hajlandó meghalni, hajlandó megfeszíteni magát önként és hajlandó magát megtartóztatni csak azért, hogy a kedvében járjon a Holdnak, mert tudja, hogy akkor, ha ő megpihen a horizont mögött, valakinek ismét fénybe kell borítani az eget. Valakinek ismét védelmeznie kell a világot és világítania kell, hogy ne féljenek a kicsiny lények a sötétben. És ez a valaki csak akkor születik meg, ha a Hold elfogadja őt társául és megengedi számára, hogy a Napja legyen.

A Nap lassan ráébred, hogy az a kék kupola, melynek bársonyán áll trónusa nem adja meg a teljességet sem magának, sem a világnak. Rájön, hogy maga mellé kell engednie a Holdat, hogy megszülessen a teljesség az egység által. A Nap tudja, hogy mindent elérhet és elvehet a világtól… Egy dolgot azonban csak ajándékba kaphat. Van egyetlen egy dolog a világon, amit nem kaphat meg erőből, szerezhet meg, vehet vagy rabolhat el. Egyetlen egy dolog, amit csak ajándékba kaphat és azt is csak akkor, ha kiérdemli. És ez a Hold puha fénye.

Amikor a Nap elfárad, mert tette a dolgát, mit reá mért a világ, ez a puhaság az, ami feltölti a Nap elvesztett fényét és erejét. Hidd el… A csillagászok nem tudnak semmit, mikor gázgömbökről és visszaverődő fényről beszélnek. Ők nem látják a lényeget. Hidd el, igazak a régi írások. Igen is a Hold adja önként igaz fényét a Napnak, hogy az aztán átalakítva ezt a fényt ragyoghasson tovább az égen. De miért lehetséges ez…? Mert ez az a fény az, amiben nem kell harcolni, erősnek lenni, törhetetlennek lenni. Ez a fény az, amiben fel lehet oldódni. Ez az a fény az, ami keveredve a Nap fényével kiadja a teljességet és csak az egység van, semmi más.

Hát ezért van az, hogy a Hold tartja egyensúlyban a világot, ha tetszik, ha nem. És ez jó így… Ha a Nap lenne a világ mindenható ura, tán kiégett földek és vér lepne mindent, aztán pedig jönne az éjszaka.

Néha kegyes az élet és a Nap találkozik a Holddal. Azzal a Holddal, aki elfogadja erejét, aki hajlandó odaadni magát és ezzel a puhasággal békét hoz a Nap harcaiba.

… és ekkor megszületik az apa…

És lassan délután lesz…

És délután a Nap még mindig ontja a meleget, de már nem éget annyira. Ereje, bár megvan hozzá, finomabbá válik. Már tudja, nem minden úgy van, ahogyan azt ő elképzeli és nem minden úgy sikerül, ahogy azt ő eltervezte. Kezdi látni, hogy van valami a világban, ami nagyobb, mint ő. Ez a valami, legyen bármi is, néha arra készteti, hogy lehajtsa a fejét és meghajoljon a végtelen kék ég előtt, melyen bár ő a fény, jelenléte nem lehet örök. Tán életében először megpillantja a horizont szélét és megérti semmi nem tart örökké. Nézi és látja, hogy minden egyes perccel lassan-lassan közelít a nyugati világhoz. Visszanéz és rádöbben, hogy semmi sem értékes, csak a jelen pillanat és azok a lények, akiket rá bízott az ég, hogy vele együtt létezzenek ebben a pillanatban. Nézi a Holdat és megkérdezi?

– Mi vár odaát?

És a Nap kissé lassítja lépteit. Ha megfigyeled, hogy a hajnalból milyen gyorsan válik dél és mennyi ideig tart, míg délből este lesz, láthatod, hogy ilyenkor valahogy lassul a világ. Fontos lesz már az is, hogy érezzen, ne csak hasson. Így aztán lassan a hold fényét követve megtalálja azt, ami még odabenn lakik a lelkében. Fontos lesz számára mindennek a lényege is, nem csak az, hogy birtokolja. Valahogy vágyik arra, hogy jobbá tegye ezt a világot, amit hátrahagy a következő napok Napjaira.

… és megszületik a tanító…

Hátranéz és tudja, hogy ki ő. Tudja, hogy kibírt mindent és férfivé lett. Tudja, hogy elért mindent, amit ereje engedett és tudja azt is milyen legyőzöttnek lenni. Látja, merre folyik a világ sora és érzi, hogy mindezt meg kell osztania azokkal, akik őt követik ebben az égi körforgásban. Megpróbálja tapasztalatát és tudást átadni és reméli, hogy mindaz, amit ő tönkretett, és felégetett, talán megmenekül legközelebb és reméli, hogy amit elvesztett az úton, mert eldobta, az értékké lesz elsőre annak a kezében, aki őt követi. Kardja még éles, de már csak akkor veszi elő, ha tanítja annak útját. Arcára, ráncai mellé a világok létének titkait fürkésző tekintet kerül. Csendesül körülötte a szél és a tenger hullámai.

És közben lassanként este lesz…

Ereje már csak szellemében él. Tisztán látja világokon át, minek mi az ára és értéke. Csendes erővé válik tekintete, melyből még mindig meleg fény sugárzik.

Láttál már naplementét…?

Létezése jelentőségteljes és mégis melengetően jóleső. Tudja, már nem tart soká, hogy itt legyen, de még van egy utolsó varázslata…

Még egy utolsó varázslat önmagának, mert megértette, hogy az élet az a pillanat, amikor boldog vagy, nem az, amit alkottál…

És még egy neked, amivel megörvendeztethet búcsúzóul. Csodás színeket bont a horizont felett, megfesti szelíd ecsetjével a mindenséget, hogy megmutassa, az élet csodája benne van minden pillanatban, lélegzetben, születésben és halálban. Most van először, hogy szemeddel követheted útjának utolsó perceit, tán azért, hogy ezt a varázst látva megbocsásd neki mindazt, amit elrontott, tönkretett, amikor senkire nem volt tekintettel. Hogy azt tudd mondani neki, mikor megtér otthonába a tenger mélyére, hogyszerettelek…

Ha te Napnak születtél és olvasod amit írtam, emlékezz…!

Éld úgy az életed, hogyha egyszer elmégy és visszatekintesz, azt láthasd, hogy igazi Napja voltál a reád bízott világnak… Fényt és meleget vittél oda, ahová kellett, még akkor is, ha néha hibáztál…
… mert te vagy az, aki tovább viszed a lándzsát és vigyázod a világok sarkait…

NApa

 

Dora Gyula

Köszönöm, hogy erre jártál…!
_/\_

 

Ha szeretnél az ismerőseid között tudni, akkor nyugodtan jelölj be. Megtisztelsz.

Ha tetszett amit írtam, hálás lennék, ha egy kattintással jeleznéd ezt nekem a LIKE gombon. Nekem ez sokat jelent…

Ha az Ébredések facebook oldalán csatlakozol hozzánk, olyan írásokkal is kapcsolatba kerülhetsz, melyeket itt nem teszek közzé.

 

Ha szeretnéd, hogy elküldjem neked a következő írásaimat, vagy értesülj a programokról, kérlek kattints a gombra. Nyugodj meg! Adataidat senki más nem látja vagy kapja meg és egyetlen kattintással bármikor leiratkozhatsz.

 

Olvasnék még tőled

 

 

Facebooktwittergoogle_plusmailFacebooktwittergoogle_plusmail

Fontos nekünk a véleményed, írd meg bátran!