A kocka pörög

Hasonló írások erről: Tudatosság | 0
Facebooktwittergoogle_plusyoutubeinstagramFacebooktwittergoogle_plusyoutubeinstagram

doragyula_ebredesek_a_kocka_porogVan olyan, hogy életed kockája évekig pörög és pörög… egyik dobás a másik után… csak a játék kedvéért. Győzni akarsz, nyerni minden áron… És győzöl… mégy elöl, sikerül minden, ott állsz a vezérhajón és diktálod az iramot… Élvezed ahogy bámulnak, csodálnak, irigyelnek vagy gyűlölnek ezért.

De olyan is van, hogy egy napon ráébredsz „már nincs miért újra dobni”. „Nyerjen ma más is…” és évekig csak nézed, ahogy pörög a kocka nélküled… Elfáradtál…

Megnyertél mindent amit lehetett, mégsem volt elég, felfaltál mindent, mégis éhes maradtál, legyőztél minden, mégsem tiéd a serleg… Ott állsz legelöl, de az út, melyen eddig haladtál továbbra is a végtelenbe fut… és akkor ráébredsz „ennek soha sincs vége…”. Bár hányszor dobsz, mindig van egy újabb lehetőség, egy újabb dobás és észre sem veszed, hogy közben odakinn, az ablak előtt lassan, lassan beköszönt az ősz és napod lenyugodni készül…

Évekkel ezelőtt megállta a kocka a kezemben. Letettem az asztalra és nem pörgött tovább. De ugyan úgy, ahogy egy száz éve mozdulatlan óra is naponta kétszer pontosan mutatja az időt, ugyan úgy ez az álló, poros kocka is megnyert néhány játékot anélkül, hogy hozzá értem volna. Évekig csak néztem, és nem dobtam újra… Volt, hogy a kezem nehezen, fáradtan és kiégett céltalansággal újra a kocka után nyúlt, csak úgy, ahogy a beégett idegek ösztönös játéka rángatja a halott testet, de nem sok értelme volt. Jó volt hagyni azt a kockát… ott az asztalon…

Évek alatt láttam, ahogy az embereket felemészti ez a galaktikus játék. Mindenkinek megvolt a maga kockája… hírnév, pénz, hatalom… és néztem, ahogy az ablak mögött lemegy a nap… Egy napon azonban már ülni sem bírtam az asztalnál. Undorító volt, kiégett és üres… hánynom kellett az egész értelmetlen fékevesztett tobzódó beteg társaságtól, akik azt hitték mindig bejön a következő. Éreztem, hogy ki kell takarítanom ezt a helyet, ezt a kocsmát ahol az ördög mindenkitől beszedi a vámot, ha fel nem ébred. És ahogy felálltam és elkezdtem kitakarítani az életemet, valahogy évek óta először kinéztem az ablakon. Át a való világba, ahol nincs asztal, nincs játék…

Apró kis kezeket láttam az ablakon, azon az ablakon, amelyen kívülről nem lehetett ide belátni. Emberek éltek kint, akik nem is tudták, hogy létezik az a hely, ahol mi naponta kilószám dobáljuk a kicsit száradt kenyeret a kukába, és ülünk vissza játszani a nagy versenyszféra asztalához és hisszük azt, hogy ez így jó…

Ma megmarkoltam újra a kockát… megpörgettem és mindent feltettem a bank és az ördög ellen… Nem tudom mit hoz az élet, de mától ismét játszom… Új a kocka, más az asztal, de ha megadatik, dobok egyet most azokért is, akik odakinn élnek a fagyban, nyomorban, a félelemben és elhagyatottságban.

A kocka pörög… meglátjuk hol áll meg… Remélem hosszú lesz ez a jegyzet…

 

Dora Gyula

Köszönöm, hogy erre jártál…!
_/\_

 

Ha szeretnél az ismerőseid között tudni, akkor nyugodtan jelölj be. Megtisztelsz.

Ha tetszett amit írtam, hálás lennék, ha egy kattintással jeleznéd ezt nekem a LIKE gombon. Nekem ez sokat jelent…

Ha az Ébredések facebook oldalán csatlakozol hozzánk, olyan írásokkal is kapcsolatba kerülhetsz, melyeket itt nem teszek közzé.

 

Ha szeretnéd, hogy elküldjem neked a következő írásaimat, vagy értesülj a programokról, kérlek kattints a gombra. Nyugodj meg! Adataidat senki más nem látja vagy kapja meg és egyetlen kattintással bármikor leiratkozhatsz.

 

Olvasnék még tőled

 

 

Facebooktwittergoogle_plusmailFacebooktwittergoogle_plusmail

Fontos nekünk a véleményed, írd meg bátran!