Korlátozó kapaszkodóink

Hasonló írások erről: Spirituális | 0
Facebooktwittergoogle_plusyoutubeinstagramFacebooktwittergoogle_plusyoutubeinstagram

Avagy a végtelen hagymahéjak…

doragyula-ebredesek_korlatozo_kapaszkodoinkCsak ülök a padon és nézem, ahogy rohannak az emberek… Ma te is itt ülsz velem… Együtt nézzük, ahogy az emberek rohannak valami felé, aminek a beteljesedését várják…

Rohanva várnak…

Innen nézve őrült egy kép, nem?

Rohanva várunk valamit. Várjuk, hogy több pénzünk legyen, hogy aztán vehessünk rajta egy kis rohanás mentes időt, amikor pihenhetünk, amikor szerethetünk, amikor játszhatunk. Várjuk, hogy eljöjjön a szerelem, ami majd felemel, magához ölel és elrepít. Teljes erőből várjuk. Annyira várjuk, hogy állandóan azt nézzük itt van-e már és persze minden percben azt látjuk: Nincs. Várjuk, hogy sikeresek legyünk, mert majd akkor szeretni fognak minket, mert aki sikeres, annak könnyű. Annak mindent lehet, azt körbeveszik az emberek, azt szeretik és ő boldog. Teljes erőből harcolunk, hogy végre itt legyen az a siker, ami mindent megad és állandóan összehasonlítjuk a jelent azzal a céllal, ami majd jön és látjuk: Nincs itt. Várjuk a szabadságot, ahol majd félelmek nélkül eggyé válhatunk a létezés örömével, amit valahol igazából érzünk is, hogy milyen lehet. Elménk hátsó zugában érezzük a korlátok nélküli jelent, az emlékké vált, de reánk már nem ható múltat és a tiszta játékos célokká egyszerűsödött jövőt, amelyben nincs rettegés. Várjuk. Ránézünk a Most-ra és látjuk: Ez nem az.

  • De hát én igyekszem! Én haladok! Én fejlesztem a személyiségem, a tudatom, a spirituális ismereteimet!
  • Aha… és? Hol tartasz vele…?
  • Már feldolgoztam sok sérelmemet és leküzdöttem a félelmeim közül többet is…!
  • Aha… és? Maradt még…?
  • Igen, de majd azokat is legyőzöm… Azt hiszem… Talán egyszer elfogynak… Ha megérem. Ha élek addig.
  • És ha nem…?
  • Veled nem lehet beszélgetni erről. Ez egy igen is nehéz és komoly út.
  • Akkor ne beszélgessünk róla. Ez már eredmény lenne… Ha tényleg így gondolnád és nem csak az önigazolást keresnéd azokban a dolgokban, amelyeket elértél és nem csak arra lenne jó a beszélgetésünk és a facebook posztjaid, hogy megveregethesd az vállad: „Haladok…”

… és ez az, amiről beszélek, és amiről beszélnek tán több ezer éve…

„Haladok…”

Kitűzünk apró célokat – melyek persze akkor, amikor kitűzzük őket nekünk nagyok, de az élet tengeréhez képest mindegy, hogy bárkákat vagy anyahajókat vizsgálunk – és el akarjuk őket érni, mert ezektől várjuk a megváltást. Aztán, ha ott vagyunk, akkor kiderül, még van valami utána, és utána, és utána… És egyébként tényleg haladunk, mint csiga a Holdra. Az irányt nem látjuk, de „haladunk”. Lehet, hogy nem is jó ez a szó: „haladás”. A haladás az olyan valami, amikor valahonnan valahová tartva közelítjük a célt. Látszatra a hagyma héjazás is az.

Ez a fajta hagymahéjazás nem haladás, még akkor sem, ha sok munka van benne, még akkor sem, ha nehéz volt elérni azokat a célokat amiket kitűztél, és még akkor sem, ha az az egyetlen pozitív önigazolás az életedben, hogy te teszel magadért valamit és haladsz is vele egy boldogabb lét felé. Ez nem fejlődés. Ez csak mozgás. Ez olyan, mit a szemellenzős ló élete. Még ezt a kört elviszem és pihenek. Na, még ezt az egyet és tényleg pihenek. Na, még ezt az egyet és…

Jó, jó… tudom… ez most dühít. Persze. Engem is dühített, míg meg nem láttam, hogy hogy is van ez. Ne haragudj rám… Csak légy nyitott és gondolkozz el ezen… ha pedig már most is érted, csak mosolyogsz majd egyet.

Szóval van itt ez a szegény szemellenzős pára, aki húzza a kocsit. Mindig csak egy kicsivel néz előre. Csak annyit lát, hogy épp ne essen el, elvégezhesse a munkáját, ne menjen a fának és megtalálja jászolban a szénát…

Ő lát…? Persze hogy nem… Ha a lényeget akarjuk látni, akkor semmiképpen…

Ő halad…? Hát… csak annyira, mint a legtöbben… – még akkor is, ha hiszik, hogy haladnak. Hinniük kell, hogy haladnak, hiszen azt beismerni, hogy „Ez így itt egy nagy kalap trutyi és én nem teszek magamért semmit, még akkor sem, ha teljes erőből dolgozok…” – na, az egy kemény dolog. Belátni azt, hogy dolgozni valamin vagy elérni valamit az két teljesen külön dolog, az nagyon-nagyon nehéz abból a helyzetből, ahonnan mi mindannyian indulunk. Azt egyszerűen nem lehet, mert akkor értelmetlenné válik a létezésünk. Az maga a depresszió, az őrület, a halál… Ami amúgy sokszor elő is áll, ha ránézünk a helyzetünkre és igazából azt látjuk: „Pont ugyan annyira vagyok boldogtalan, nyomorult és rettegő, mint tavaly, vagy tíz éve.”

Pedig ez az egyetlen esély… Hogy lásd, így nem haladsz sehová. Hogy lásd, ahogy az életed „fejlődési lépései” csak arra jók, hogy megértsd: A létezést nem lehet lépésről lépésre megélni… A létezés teljes. A létezésnek nincsenek hagymahéjai.

Tizen’ éve figyelem az embereket, ahogy szaladoznak önismereti, spirituális és önmegvalósító tanfolyamokról ki és be. Elvégzik őket, megtanulják az ismereteket, bebiflázzák, és adott helyen elismétlik a tarot tanfolyamon megtanult „hős útjának részeit”, magyarázzák a csillagok állását, levezetik a kabbala összefüggéseit, vagy alkalmazzák a sikerkalauz 28-as titkos trükkjét… De nem jutnak közelebb ahhoz, hogy szabadok legyenek, hogy boldogok legyenek. Elvégzik az NLP, az SVT, az agykontroll és a Hellinger féle tanfolyamokat és megoldanak vele dolgokat, de a lényeg, az nem akar összeállni… Engedd meg magadnak, hogy láss… Ettől nem történik meg, amit szeretnél. Ezek kapaszkodók, nem célok. Nem a lényeg.

  • Akkor ne is csináljak semmit?
  • Dehogynem! Kezdd el lebontani a hagymahéjakat!
  • Neked elment az eszed. Most mondtad és megértettem, hogy nincs vége.
  • Nincs…
  • Elmegy az eszem tőled…
  • Alakul…
  • Akkor mire jó a bontogatás?
  • Mert ez hozza el a második lépést… Hogy megérted, nem lehet megvárni, míg elfogy az összes megoldandó.
  • Ööööö… És mi volt az első…? Arról lemaradtam.
  • Nem maradtál le, csak nem nevezted meg, amikor átmentél rajta, mert arra sem figyeltél. De ez normális. Itt még nem figyel senki. Az első lépés az volt, hogy rájöttél: „Ez így nem jó. Ez így nem elég. Ennek így nincs értelme…”– és elkezdtél keresni. Aztán találkoztál sok mindennel és amire legjobban azt hitted, hogy „megoldja helyetted” abból először kapaszkodót csináltál, hogy elmondhasd: „Haladok”. Mindenkinél eljön – vagyis el kéne jönnie annak a pontnak – amikor rájön, hogy a kapaszkodó kell, de egy idő után a kapaszkodó korláttá válik. A szabadságnak, az egységnek nincsenek kapaszkodói, fülei, foghatósága. Az egyetemes és transzcendens. Kapaszkodó a vallás, a pszichoterápia, a sok-sok tréning, a tarot, a, a, a és a ma újkori elmebaja a coachig. És a merülés és a Zen is az…

Volt egyszer egy srác… eléggé régen. Majd hatvan évig próbálta elmagyarázni azt, amire jutott a gondolataival és nem bírta lebeszélni a követőit arról, hogy ne az ő szavain lovagoljanak, hanem lépjenek be abba a világba, amiről a szavai szólnak. Hát… Ahogy körbenézek, nem sok sikerrel járt. Az utolsó próbálkozása arra, hogy megértesse, hogy ő is csak egy kapaszkodó és korlát is egyben ez volt:

„Ne higgyetek el semmit, bárki is mondja. Járjatok utána magatok…” – aztán becsukta a szemét és meghalt.

Igen. Ha ilyen kapaszkodókkal foglalkozol, az jó, még ha nem is visz sehová, mert az út része – tehát jó és nélkülözhetetlen. De rossz, mert nem vezet sehová önmagában. Csak az akarást és a várakozást hozza. Ezt kell felismerned. Még több megtanulandó, még több elérendő és megvalósítandó, vagy megfejlődendő dolog. De kell. Kell, mert csak ezeken haladva és figyelve veheted észre, hogy ezek nem mások, mint a Holdra mutató ujj. Csak segítség ahhoz, hogy meglásd a Holdat, de ehhez el kell fordítanod a fejed a Holdra mutató ujjról és neked kell ránézni a Holdra. És ekkor vége szakad az útnak, mert a Holdat nem tudod pontosan elmagyarázni senkinek. Beszélhetsz a látványáról, a méretéről, a színéről, a keringési törvényeiről és még ezer dologról, de a Hold létezésének élménye személyes. Senki nem fogja tudni, hogy láttad-e, vagy csak beszélsz róla. Olyan, mint a boldogság vagy a biciklizés…

Csak te fogod tudni, hogy boldog vagy-e, hogy tudsz-e biciklizni, vagy szabad vagy-e. Mindenki, aki téged lát csak színeket és formákat lát. A te létezésed nem átadható, megmutatható vagy elmagyarázható. Érted…?

Ez a pillanat egy ugrás. Nincsenek fejlődési szintjei. Egyszer csak megtörténik. Annyira egyszerű és természetes állapot, hogy egyszer csak felnevetsz. „Basszus… Ennyi az egész… És én ezt kerestem ennyi ideig? De hát ez mindig itt volt.”

Szóval egyszer csak megérted, hogy ezek a sok okos dolgok csak egy másik ember szavai, megértései és magyarázatai a Holdról. Valakié, aki meglátta a Holdat, de ugyan úgy nem tudta elmondani a teljességét – ahogy most én sem tudom elmondani neked.

Szóval… Ha egyszer rájössz erre a viccre – mert ez egy vicc – akkor a bennünk lévő lényeg hasonló lesz, de elmondva egészen más. A te létezésed és szavaid mások lesznek, és érteni fogod, hogy nem kell belém kötnöd, mert ezek a szavak sem írhatják le az én élményemet.

Hogy miért írom akkor ezeket, ha marhaság minden szó és értelmetlen minden sor és ugyan olyan korlát, mint az összes többi? Mert ez az én ujjam és hajlandó vagyok itt hadonászni előtted, hogy végre rá gyere, nem kell engem nézned örökké.

Egyszer egy Zen mestert megkérdeztek, hogy miért beszél és tanít, ha minden szó hasztalan? Azt válaszolta:

„A mester azért mester, mert még hülyét is mer magából csinálni azért, hogy megértsd a viccet…”

Ezt érted…?

  • Asszem… De hát akkor hogyan kell belépni? Hogyan kell elengedni azt a kapaszkodó korlátot?
  • Nem lehet belépni. Nincs hová…
  • Megőrülök tőled… Akkor nincs is?
  • De van. Mindig volt. Itt és most is az van.
  • Beszéltél már pszichológussal?
  • Az utóbbi időben többel is. Mind segítséget kért a saját életéhez…
  • Ezt én nem értem…
  • Az jó.
  • Mert?
  • Mert ez nem megértés dolga. A biciklizés, a boldogság és a szabadság nem megértés dolga. Nem az elme dolga. Nem a kigondolás dolga. Ezt nem lehet érteni. A szerelmet nem „érted”. A boldogságot nem „érted”. A biciklizést nem „érted”. Azt éled, azt csinálod. Egyszerűen tudod, hogy az VAN. Ha csak érted, akkor attól még nem tudod csinálni. Érteni, hogy kell biciklizni vagy biciklizni két külön oldala a lapnak. Egyszerűen csak figyelj. Figyelni viszont csak MOST lehet. Ha nem ITT vagy, akkor gondolkozol. A létezés érzése nem gondolkodás dolga. Azt érzi az ember. Ez két ellentétes dolog. Az érzést nem lehet kigondolni. A gondolatot nem érzed, hanem összerakod – ami persze elindíthat benned érzéseket, de azok a múlt és jövő érzései. Azaz igazából csak a fejedben vannak és nem most, itt, ahol az életed történik, még ha most van az, amikor érzed őket. Hülye dolog mi? Kigondolsz valamit, ami nincs, de már most szarul vagy tőle…

Emeld fel a fejed és ne a gyakorlatokat, ne az ujjat nézd. Nézd a Holdat, mert lehajtott fejjel vak vagy. Még a gyakorlatokat sem érted.

Az igazi tanulás és munka ott kezdődik, amikor elérted ezt az állapotot és nem ott ér véget.

Ez olyan, mint mikor nem tudod, hogy mi is az, amit építeni akarsz, és csak hordod a sok téglát kupacba és öntöd rá a maltert. Dobálod rá a cserepeket és a gerendákat. Majdnem megszakadsz, annyira építesz…

Aztán valaki mutat egy tervrajzot… Arról, hogy mi lehetne ebből a sok mindenből… belőled… És hirtelen összeáll a kép. Ha a szomszéd kupacon dolgozó ember ránéz a tiédre, nem látja, hogy te házat, ő pedig halmot épít, mert nem ismeri a házat. Neki az egy ugyan olyan kupac, csak másként van összerakva. Csak te tudod, hogy mától te házat építesz, ő pedig halmot. Ilyenkor felébred benned valami, amit együttérzésnek neveznek. Mutogatod neki, hogy „Nézd! Itt az ajtó, itt kell bemenni, ez meg tető és megvéd az esőtől, ez az ablak, hogy besüssön a nap, de ő csak ingerült lesz, mert zavarod abban, hogy „Haladjon”. Mint én téged most… Aztán – talán – egy napon látni fogja, hogy boldog vagy. Nem „érti”, de valamit lát. Elkezdi keresni a magyarázatot… Jön és kérdez. Igen. Marhaságokat, de nem tehet mást. Mint te most… Te pedig csak mutogatsz az égre, a Holdra, ő meg le nem veszi a szemét az ujjadról … Aztán, ha egyszer szerencséje lesz és tényleg „szét gondolkodta magát és elege lesz belőle”, elkezdi emelni a fejét…

  • De hogyan lehet felemelni a fejem?
  • Elsőre jó kérdés. „Valahol el kell kezdeni…”– mondta egyszer egy Zen mester. De tényleg… Így kezdődik. Tegyél fel kérdéseket. Vizsgáld meg őket és aztán ha maradt kérdés, akkor tedd fel azt is. Találd meg azokat a kérdéseket és abszolút igazságokat, amelyek kinyitják a kaput.
  • Mondj egy ilyet!
  • Nem tudlak kanállal etetni…
  • De most komolyan. Mondj egy ilyet. Naaa!
  • Most mondtam.
  • Mikor?
  • Nem figyelsz… Mondok egy másikat. Nincs már sok időd…
  • Tudom… Eléggé elfoglalt vagyok. Ezért mondj már végre egy ilyet.
  • Most mondtam.
  • Neeee! Mikor?
  • Mondom, hogy nem is figyelsz…
  • Nekem erre nincs időm…!
  • És mire van…?
  • És meddig van…?

Talán kezdd ezekkel… Ezek könnyűek… Ha megteszed, hogy ezekre válaszolsz, akkor az olyan, mint mikor szegény lóról leveszik a szemellenzőt…

Mert a világ vak. Nem néz, csak a lába elé, de keresi a Holdat… Néha, ha szerencséje van néhányunknak, belenéz a pocsolyába és látja a Hold tükörképét, de aztán ahogy megrezzen a szél, vagy belelépünk a vízbe, összetörik és elillan a kép…

Pedig, ha nem találod meg a Holdat, ha nem találod meg azt, ami szabaddá tesz és felszabadít a félelmek alól, akkor mi lesz a különbség közted és az között a szegény ló között, aki addig húzza a kocsit, amíg el nem viszik a vágóhídra…?

Jó utat! Megyek, megszerelem a motorom, mert nem fog rajta a fék…

 

Dora Gyula

Köszönöm, hogy erre jártál…!
_/\_

 

Ha szeretnél az ismerőseid között tudni, akkor nyugodtan jelölj be. Megtisztelsz.

Ha tetszett amit írtam, hálás lennék, ha egy kattintással jeleznéd ezt nekem a LIKE gombon. Nekem ez sokat jelent…

Ha az Ébredések facebook oldalán csatlakozol hozzánk, olyan írásokkal is kapcsolatba kerülhetsz, melyeket itt nem teszek közzé.

 

Ha szeretnéd, hogy elküldjem neked a következő írásaimat, vagy értesülj a programokról, melyeket ezen az oldalon, valamint a Hozd el a köved és a Titkos Tanácsok Nőknek oldalon írok, akkor kérlek kattints a gombra. Nyugodj meg! Adataidat senki más nem látja vagy kapja meg és egyetlen kattintással bármikor leiratkozhatsz.

 

Olvasnék még tőled

 

Facebooktwittergoogle_plusmailFacebooktwittergoogle_plusmail

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.